|
nyelvészeti felfedezések
2010. febr. 23.
17. tételBéla, erre most mégis mit mondjak. Hol is kezdjem. Hát talán kezdem ott, hogy ha már Ukrajnában nőttél fel, akkor akár le is írhatnád a nevét normálisan, de ez csak egy felvetés. Ezek után már nem is vártam, hogy az iskolát ne változtasd te is üdítővé. Azt azért el tudtam volna képzelni, hogy ha már két fogorvosi egyetemre is jártál, akkor ne írd fógórvósinak, de az én hibám, alábecsültelek. Olyat viszont eddigi életem során még nem tapasztaltam, hogy valaki ne tudja leírni Budapest nevét, azok után, hogy ott diplomázott. Mellesleg, én kilincset nem adnék a kezedbe ezek után, nem hogy diplomát. Ami pedig ezek után jön, az maradandó. Komolyan megfordult a fejemben, hogy ez a profil csak átverés, mert egy ezen a bolygón élő felnőtt embernek, de nem is: bármiféle embernek nem lehet ilyen rossz helyesírása. Ilyen nem létezhet. Aztán rájöttem, hogy mégis. Felsorolni is nehéz lenne, de példának okáért a folytattam helyett fójtatam, ez három hiba egy nyolc betűs szóban. A fejeztem helyett fejesztemet talán még egy hétéves gyerek sem ír már le, ezért külön gratuláció; a fogtechnikus helyett odaokádott fógtehnikús szóban újra három hiba, szép volt, Béla; az ott helyett ótot írni szerintem évszázados bravúr, ezen kívül még nyolcszázkilencvenkettő hiba minden egyes szóban, amik közül talán kicsit kiemelkedőbben kretén a mijat. A többit meg már inkább nem is említem, inkább egy kis statisztika: a jellemzésben a névelőt, tagadószót, igekötőt leszámítva 30 szó van leírva, ezek közül 27 hibás, ez 90%. Arról nem is beszélve, hogy Erkely Ferenc. Komolyan mondom, egy ötszáz éves tölgyfában több az értelem, mint ebben, Béla. Ez hihetetlen. Tételkidolgozó: zsoszki CímkékBúdapest , Erkely , fejesztem , fóg , fógórvós , fógtehnikús , fójtatam , gyakórlat , igy , iskóla , jób , lakók , mijat , móst , nyúgdijas , órvos , ót , sók , szólgál , tanúl , Úkrajna , vagyók , válalat , vólánKomment
|
Megölöm magam :DD:D
(egyébként írni fogok én is, csak most a fejem tetején állok és annyi időm van, mint Béla szövegében a helyesen leírt szó)