nyelvészeti felfedezések
2010. ápr. 9.

49. tétel

Ha ezen adatlap kicsivel korábban született volna meg, jó eséllyel erkölcsi motivációt nyújtott volna Teller Edének életműve csiszolgatásához. Zoltán gyakorlatilag vértől csöpögő húsos cupákokat kötözött az identitására, és berúgta azt fehércápák közé. A helyzet súlyosságát mi sem mutatja jobban, minthogy a felkérés ellenére a csernobili szarkofág toldozgatását végző cég már jelezte: a túl nagy kockázat miatt nem vállalják a fenti adatlap helyesírásának kijavítását.

Ennek okai közül elsőként azt említeném meg, hogy eme profilnál az igekötők távolabb állnak az igéjüktől, mint Irán az Olimpia megrendezésétől. Vesszők ugyan néha kombinálják a merész gondolatmenetet, de sokszor Godot-t megszégyenítő módon elmaradnak. A klasszikus rövid-hosszú magánhangzók is méltatlan bánásmódot kapnak, ha jobban képviselve lennének a jog által, valószínűleg perelnének, csakúgy, mint a hosszú-rövid mássalhangzók. A legjobban mégis az a logikai tetszhalál állapot fog meg, ami röviden és tömören összefoglalja, majd meg is cáfolja Shakespeare egész életművét: ha kell, akkor elkérd. Zoltán, szólj a táltosnak, hogy hamarjában vigyen el egy nyelvtanórára.

SZABADALMAZTATÓ

Tételkidolgozó: zsoszki

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Címkék

birom , kelene , süvités , száguldozhasak , turázok

Komment

Eddig 2 komment érkezett

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.