|
nyelvészeti felfedezések
2010. febr. 23.
17. tételBéla, erre most mégis mit mondjak. Hol is kezdjem. Hát talán kezdem ott, hogy ha már Ukrajnában nőttél fel, akkor akár le is írhatnád a nevét normálisan, de ez csak egy felvetés. Ezek után már nem is vártam, hogy az iskolát ne változtasd te is üdítővé. Azt azért el tudtam volna képzelni, hogy ha már két fogorvosi egyetemre is jártál, akkor ne írd fógórvósinak, de az én hibám, alábecsültelek. Olyat viszont eddigi életem során még nem tapasztaltam, hogy valaki ne tudja leírni Budapest nevét, azok után, hogy ott diplomázott. Mellesleg, én kilincset nem adnék a kezedbe ezek után, nem hogy diplomát. Ami pedig ezek után jön, az maradandó. Komolyan megfordult a fejemben, hogy ez a profil csak átverés, mert egy ezen a bolygón élő felnőtt embernek, de nem is: bármiféle embernek nem lehet ilyen rossz helyesírása. Ilyen nem létezhet. Aztán rájöttem, hogy mégis. Felsorolni is nehéz lenne, de példának okáért a folytattam helyett fójtatam, ez három hiba egy nyolc betűs szóban. A fejeztem helyett fejesztemet talán még egy hétéves gyerek sem ír már le, ezért külön gratuláció; a fogtechnikus helyett odaokádott fógtehnikús szóban újra három hiba, szép volt, Béla; az ott helyett ótot írni szerintem évszázados bravúr, ezen kívül még nyolcszázkilencvenkettő hiba minden egyes szóban, amik közül talán kicsit kiemelkedőbben kretén a mijat. A többit meg már inkább nem is említem, inkább egy kis statisztika: a jellemzésben a névelőt, tagadószót, igekötőt leszámítva 30 szó van leírva, ezek közül 27 hibás, ez 90%. Arról nem is beszélve, hogy Erkely Ferenc. Komolyan mondom, egy ötszáz éves tölgyfában több az értelem, mint ebben, Béla. Ez hihetetlen. Tételkidolgozó: zsoszki 16. tételMarika szerény profilja szűkszavú, de nem eléggé. Két dolog miatt alkot jelentőset: egy igazi klasszikus és egy gyűjtőknek való ritkaság is pusztít a sorok közt. Egyszer megjelenik a kútya, mint a nemlétező szavak közül is az egyik legnemlétezőbb. Másszor egy olyan mértékegységet is láthatunk, amit ha háromszor olvasunk el oda-vissza, akkor sem tudjuk felfogni, ez pedig a 7KM-TER. Megpróbáltam megfejteni, természetesen sikertelenül, hogy miféle indíttatásból ered ez a globális atomcsapás, de inkább rövid úton feladtam. Annyi biztos, hogy a km ezek szerint a "kilomé" rövidítése, a "ter" pedig a többes szám jele. Tételkidolgozó: zsoszki 15. tételAdrienn nem játszik kicsiben, igyekszik a betűt minden formájában megerőszakolni. Ilyennel, hogy vessző, már nem is próbálkozik, majd elintézi a tagolást a magasságos Úr meg a természet. Így is kell ezt, Adrienn, a jó kislányok nem élnek ilyen bűnös dologgal, mint a helyesírás! Sose próbáld ki!!! Egyébként ez a tétel különleges abból a szempontból, hogy ilyen sorozatgyilkosságot legutóbb csak negyedosztályú japán tinihorrorokban láttam, már szinte művészi értéke van: háttam mögöt ki beszél. Nos, azt, hogy a hátam szót egy tével kell írni, talán még a szék is tudja, amin ülök. Az meg egész biztos téma Miskolc felé is az általános iskolákban, hogy az igekötőt egybe kell írni az igével, mert így sajna egész mást jelent. Úgyhogy a doktort meg a professzort felejtsd el, Adrienn. Marad a satöbbi. Tételkidolgozó: zsoszki 2010. febr. 22.
14. tétel
Georgina nem tud ojan sokat mondani magáról, de azért szűkös három sorban is ciánt önt a nyelvhelyesség halastavába. Gyenge kezdés után erős visszaesés. Nézzük sorban: az első szót tökéletesen meg bírta oldani, a hát helyett nem írta azt, hogy hátt vagy hat vagy kismacska. A második szóra már kifáradt, nem maradt ereje átgondolni az olyant, de hát ne is várjunk el ilyen hatalmas teljesítményt. Láthatóan ettől elvesztette az önuralmát, és vesszők, szóközök dögein keresztül megkínozta és széttépte a kutya, iskolába, haverokkal szavakat is. Mészárszék. Tételkidolgozó: zsoszki 13. tételHeléna helyesírásában az egyetlen hiba, hogy nem tud egyetlen magánhangzót sem normálisan leírni. Szerencséjére mássalhangzó sokkal több van, azokat meg nehezebb elrontani (kivéve, ha az ember egyébbnek írja az egyéb szót). Másik szerencséje, hogy a Barátok köztet elég sokat reklámozzák, így meg lehet azért jegyezni, miként kell leírni. Azt viszont már az első szónál észrevettem, hogy Heléna egy igazi csódabogár, le se kellett volna írni (főleg így nem); a baráti kapcsólatba vagyók rész értelmezéséhez pedig sajnos az én agyam kevés. Azt viszont látom, hogy újra szemétkednek a szófajváltó szavak: könyvtárba járók, egyszer elkapom és jól elverem őket! De Heléna, engedj meg egy kérdést. Ha már szépen egymás után le bírtad írni csupa hosszúval a paplanókat, vánkósókat, akkor a lepedőket mi a hatalmas szentségért nem bírtad?! Azért, mert azt kivételesen tényleg úgy kellett volna? Biztos azért. Tudom ajánlani, hogy minden magánhangzónál dobj fel egy érmét, és azzal döntsd el, hosszú-e vagy rövid a magánhangzó. Vagy járj többet könyvtárba, mint a patyólatba. Tételkidolgozó: zsoszki 12. tételJudit, most két lehetőség van. Vagy ledarálod a kezedet, beszántod, aztán az egészet beszórod sóval. Vagy megfogsz vele egy rohadt tankönyvet, és megnézed benne, hogy kell írni Pilinszky János nevét. Ha már idézed. De Judit, én azt sem nagyon tudom elhinni, hogy beszélsz latinul. Mert akkor nem tagolnád a cogito ergo sum mondást magyar helyesírás szerint. Meg talán nem írnád hosszú óval, és nem kellene félned attól, hogy Descartes egyik este bekopog az ajtódon, és agyonver egy szívlapáttal. Gondolkodj többet, Judit. Vagy tudod mit: inkább kevesebbet. Tételkidolgozó: zsoszki 11. tétel
Judit kedvenc virága a rózsa. Ebből a szempontból hatalmas szerencséje van, hisz, ha a tulipán lenne, akkor nagy összegben mernék arra fogadni, hogy leírta volna úgy, hogy túlipán. Sajnos a bemutatkozás egy-egy elemét magam sem értem, például, hogy miért annyira kűlőnleges rózsák a képeslapok. Ez egy rejtély. Természetesen nála is előfordul az a kisebb nyelvészeti mészárlás, hogy amit hosszan, azt röviddel, amit röviddel, azt hosszan írja, de ez megszokott jelenséggé kezd válni. Viszont ebben a 4 sorban is lehet olyat találni, aminek Heidegger lételmélete maximum a kisöccse lehet, értelmezési szempontból. Lássuk: mivel magam is eléggé vidám beállitottságu vagyok, jó barátokat, aszo értelmében. Tehát, az első tagmondattal még nincs is semmi gond, leszámítva az olvasóból harakirit kiváltani vágyó beállítottságú szó írásmódjával, de a jó barátok a szó értelmében kicsit erős. Ugyanis a szó fogalma nem más, mint ez: A szó a nyelv egy jelentéssel bíró egysége, amely egy vagy több szorosan kapcsolódó morfémából áll. Általában a szó a szótőből és az esetleges toldalékokból áll. Tehát a jó barátok toldalékokból állnak. Ez tudtam kihámozni belőle. Tételkidolgozó: totó 10. tételAdél, van számodra egy nagyszerű ötletem. Ha most elkezdesz tanulni kínaiul, két hét múlva már jobban fog menni, mint a magyar. De ha mégis megpróbálkozol inkább a magyarral (bár szerintem ilyen mélyről már nem lehet felhozni), akkor ne írj le olyat, hogy roszal vagy ojan. De csak azért ne, mert nem léteznek ilyen szavak, tudod. Egyébként sajnállak, mert ha egy szemernyit értenél magyarul, akkor jót nevetnél azon, hogy mit jelent valójában az eladó nő. Nem a boltost, Adél, nem azt. Mi ettől függetlenül jót nevetünk. Tételkidolgozó: zsoszki 9. tételMelyik tanár ne szeretne egy ilyet olvasni a diákjától: Adi Endre Általános Iskola tanulója vagyok. Luca, nagyon ügyes kislány vagy. Egyébként van egy elméletem, miszerint létezik egy párhuzamos univerzum, ott élnek az ilyen van is de mégsincs hírességek, mint az Adi, a Wörösmarty és társaik. Tételkidolgozó: zsoszki 8. tétel
Mihály részéről nem kis bátorságra vall, hogy két telefonszámát is kiírja, amin elérhetik a csak rá vágyó ciccantyúk. De még ennél is nagyobb bátorság, hogy kétszer is megpróbálja leírni a szexelni szót, mindkétszer sikertelenül. Első próbálkozása, a vadállat fonetikus szekszelni még belefér a nem sírom el magam oda-vissza kategóriába, a szexszelek már nem igazán, főleg, hogy belegondoltam, mik is azok a szex-szelek. Szerencsére sem a jellemzését, sem az állatait, sem a munkáját, sem a szabadidős tevékenységét, sem a munkahelyét nem tudja leírni, vérbeli értelmiségi. Ja, és a saját címét se. Anyanyelv: magyar. Tételkidolgozó: zsoszki 7. tételBoglárka profiljától már akkor epilepsziás rohamot kaptam, mikor ránéztem. Mikor el is olvastam, már szelíden átnyergeltem a sírógörcsre, és mindössze az átgondolásánál értem el odáig, hogy meg akarjam ölni magam. De végül is teljesen logikus a szökőkut szót így írni, hiszen alig érezhető benne az egymás után álló, nyolc kilométeres hosszú ú. Na meg milyen természetesen is hangzik így: kut. Az idiótasághoz egész közel volt, szinte súrolta, a fiukról meg nem tehet: megint a rohadt szófajváltó szavak szemétkednek a művelt emberekkel, de utálom őket! Boglárka nem sok szót próbált meg normálisan leírni, de legalább amit megpróbált, az sem sikerült. Illetve érdemel egy különdíjat is, Kossuth nevének kreatív felhasználásáért. Tételkidolgozó: zsoszki 6. tételDániel, először is szeretném megköszönni, hogy léket ütöttél a józan ész hajójába. Másodszor szeretném megköszönni azt is, hogy a Coca és a Pepsi kóla után most már létezik az iskóla is. Harmadszor, és ez a legfontosabb: MENJ VILÁGGÁ!!! Valójában komoly munkát öltem abba, hogy megértsem, milyen elvetemült elvek alapján lehet az akkort akórnak írni, nem jöttem rá. Talán jobb is. Annak pedig külön örülök, hogy nincs a világon egyetlen ismerősöd sem, akit normálisan meg bírnál nevezni. Ezt eredményezi, ha valaki az iskólába alszik. Tételkidolgozó: zsoszki 2010. febr. 21.
5. tételZoltán szebb jövőt szeretne. Sajnos pont azért nem fog összejönni, mert olyan emberek vannak a világon, mint ő. Mert például ha helyesen tudná idézni a Szózatot, az sokat segítene a dolgon. Na meg ha már az értelmiségi Vádló Bitófák nevét le bírta írni, akkor akár Vörösmarty nevére is rákereshetett volna a gúglin, ha már az István Szitta 56 Vércseppe nevű kocsmában nem hallott róla. Mondjuk ha lenne ennyi esze, akkor nyilván azt is tudná, hogy az s elé sem szoktak a költők aposztrófot tenni, mert szinonimája az ésnek. Ezek után nem is csoda, hogy gondolkodónak tartja magát. Tételkidolgozó: zsoszki 4. tételPepe adatlapja tökéletes példa arra, hogy a copypast milyen kiváló helyesírással rendelkezik. Elgondolkodhatunk azon, hogy milyen ember az, aki a magamról részhez más gondolatait másolja: nem érdemes. Nem meglepő módon az első önálló mondat viszont tarkát ásít a helyesírás pofájába. Pepe, nem látsz te semmit máshogy, mint a többi "normális" ember. Te mindent máshogy írsz, mint a többi normális ember. Példának okáért a normális emberek meg tudják különböztetni a hosszú magánhangzókat a rövidtől, és nem csak viccből raknak néha vonást a betűre. Ezen kívül vesszőt is raknak néha, és nem pont akkor, mikor nem kellene. Pepe adatlapja ezen kívül tökéletes példa az egyik legújabb iwiwbetűre: a vagányságképző w-re. A v már nem trendi, ezt Pepe is tudja, mint ahogy azt is, hogy amíg a föld kerek... (nagy sóhaj) ...mindíg lesznek gyökkerek. Tételkidolgozó: zsoszki
3. tételKrisztián. Van pár rossz hírem. Nem vagy átlagos pasi. Sőt, angolul, farsziul és fujaratiul sem tudsz. De mindez eltörpül amellett, hogy magyarul sem. Több helyen is láttam már az ó betű helytelen alkalmazását, de azt hittem, hogy csak félreütés. Nem az. Krisztiánnál nem az. Ehhez a tételhez kevés dolgot lehet hozzátenni, hisz aki - amint az adatlapból látszik - 17 évesen képtelen különbséget tenni a hosszú és rövid magánhangzók között, annak meg sem kellett volna születnie. Másrészt pedig az oktatási rendszer újabb csődje.
Tételkidolgozó: totó 2. tételMa reggel a híradók jelentése szerint az elipszilonos jék törzse megtámadta a pontos jéket... Óriási invázió volt... Mészárlás... Alig maradt túlélő... Nem volt kegyelem... Kivesztek a szavakból a pontos jék... Egyébként ez már egészen biztosan a perverzió kategória: szókezdő ly-k. Szerintem gyógyíthatatlan betegség, de ne tessen lyelenteni ez semmit. Tételkidolgozó: zsoszki 1. tételHamisítatlan, előre eltervezett nekrofília a nyelven. Szilviát igazán nem izgatja a hosszú és rövid magánhangzók közti apró eltérés, de legalább öszintén hisz a kisbetűs istenben. Hitével azonban nem tudja megakadályozni, hogy szavai mocsok módon szófajt váltsanak (arrrohadékok), néha szinte már én is vágyok arra, hogy legyen egy kávézom. A vasvillával összehurcolt vesszők sem dobnak túl sokat az összképen, ráadásul külön vastapsot érdemel a rituális öngyilkosságnak is beillő lóvakért. Természetesen Szilvia is beszerzett a gyűjteményébe pár olyan kincset, mint a komonikálni vagy a már klasszikusnak számító szivem. És ez mindenkire szól! Akármit is jelentsen ez. Tételkidolgozó: zsoszki |